2024. április 20., szombat
FONTOS

Turisztikai elitklubban Gyula

Több mint 223 ezer vendégéjszakával Szeged mellett immár Egert is megelőzve a korábbi 10. helyről a 9-re lépett előre Gyula a Központi Statisztikai Hivatal listáján.

{vsig}galeria/turisztikaelitklub{/vsig}

A belföldi vendégek által leginkább kedvelt városok között a fürdővárost Kelet-Magyarországon csak Hajdúszoboszló előzi meg, a lista első nyolc helyezettje az első Budapest mellett kizárólag dunántúli városok közük kerül ki. A vendégéjszakák számának bővülése arányaiban az egész országban Gyulán volt a legnagyobb, egészen pontosan 13,2 százalék.

A kedd délelőtti sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester hangsúlyozta, ez az eredmény nem születhetett volna meg az Erkel és a Wellness Hotel Gyula felújítás utáni újranyitása nélkül. Meglátása szerint a siker szempontjából elengedhetetlen volt, hogy a helyi turizmus irányítását szakmai alapokra helyezték.

A polgármester a pozitívumok kiemelése mellett nem ment el szó nélkül amellett, hogy a Gyulára látogató vendégek közül nagyon kevés a külföldi. A kereskedelmi szálláshelyek bevonásával készült felmérés adatai azt támasztják alá, hogy sokat kell még tenni azért, hogy több romániai, szerbiai turista keresse fel a várost és környékét.

A sajtótájékoztatón Szabóné Katona Katalin, a kulturális és rendezvényszervező nonprofit kft. vezetője a közelmúltban lezajlott végvári napokat értékelte. Azt mondta, a teljesen új alapokra épült rendezvény esténként 10 ezres látogatószámokat produkált.

Az még nem dőlt el, hogy a jövőt illetően mennyire építenek majd a rendezvény hagyományőrző profiljára, bár mint Szabóné Katona Katalin elmondta, várhatóan a következő hónapokban megszületik a döntés.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …