2024. március 29., péntek
FONTOS

A munka éltette a 90 éves János bácsit

 

Munkában igen gazdag élete volt a 90 esztendős Megyesi János bácsinak, de mivel szeretett dolgozni, ez erőt adott neki a mindennapokban. A szép korú ünnepeltet családja körében köszöntötte a városvezetés.

{vsig}galeria/janosbacsihonlap{/vsig}

Szegény családból származik, Dénesmajorban született, ott gyerekeskedett, és már egész korán megtanulta az állatgondozást. Ezt hasznosítva az Újkígyósi úti legelőkön dolgozott, mint csikós, ami számára komoly és felelősségteljes feladat volt. Miután pedig főcsikós lett, a mezőhegyesi ménesbirtokon talált munkát. Nem könnyű időszakban, 1943 és 45 között volt katona, sőt hadifogságba is esett. Számára a munka volt az, ami a hétköznapokat megszínesítette. Persze a mértékletes életmódra is odafigyelt.

János bácsinak egy fiúgyermeke és három unokája van, akikkel kapcsolatban csak azt sajnálja, hogy keveset találkoznak, hiszen a fővárosban és a határon túlra szólította őket kötelességük.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …