A Gyula Televízió Pódium című műsorában ezen a héten is a DELTA-é lesz a főszerep. Csütörtök este és péntek délelőtt Farkas Zoltán, Békés Megye Közgyűlésének elnöke tart előadás, ahol többek között azt a titkot is megosztja, hogyan lesz valakiből egy megye első embere.
A hétfő este és a kedd délelőtt Czégé Zoltán kommunikációs tanácsadóé és dr. Antal Zsolt, a DELTA programvezetőjéé. Itt többek között kiderül, hogy mekkora az a vállalkozás, amit még egy ember el tud vezetni. Kedden és szerdán egy igazi sikertörténetről fog beszámolni Gschwindt András, a MASZAT-program első embere, ugyanis elmondja, hogy meddig készültek kollégáival az első magyar műhold kilövésére. Szerdán és csütörtökön pedig dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora lép a DELTA pódiumára.