2025. március 28., péntek
FONTOS

Jobbik: meg kell menteni a húskombinátot

A Gyulai Húskombinát helyzete volt a témája a Jobbik kedd délután, a nagy múltú cég Béke sugárúti központja előtt megtartott sajtótájékoztatójának. Petrovszki László, a párt megyei alelnöke hangsúlyozta, a húskombinát újabb válságát éli, és a gondok nem most, hanem a privatizációval kezdődtek.

{vsig}galeria/huskombinat{/vsig}

Gajdos Attila, a Jobbik megyei frakcióvezetője kiemelte, a gyulai cég esetében egy folyamatosan visszatérő problémáról van szó, mely alapvetően nem helyi sajátosság, hanem jól jellemzi az egész húsipari ágazat helyzetét.

Gajdos Attila szerint az áfacsökkentés, a fordított áfa bevezetése és a feketegazdaság gyengítése mellett fontos lenne megtalálni, milyen kiskapukat találhat a kormányzat a cégnek nyújtandó, az uniós szabályok által meghiúsított pénzügyi segítség ügyében, illetve az egész ágazat helyzetének a rendezésében.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …