2024. március 29., péntek
FONTOS

Húsz hektár legelő ég a méhkeréki út mellett

Kigyulladt egy legelő húsz hektáron szerdán Békés megyében, a méhkeréki út mellett, a település közvetlen szomszédságában nyolc ház is veszélybe került – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Nagy Szilvia elmondta: a tűz a házak udvaráig kiterjedt, itt a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat, így a lakóépületek már nincsenek közvetlen veszélyben. A tűz oltása máshol jelenleg is nagy erőkkel folyik – tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint a riasztást 8 óra 30 perckor kapták, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hármas, kiemelt riasztási fokozatot rendelt el az erősebb szél következtében. A katasztrófavédelem hivatásos tűzoltóegységei Gyuláról, Békéscsabáról és Szeghalomból érkeztek a helyszínre, harminc tűzoltó vonult ki két vízszállító autóval és öt tűzoltó-gépjárműfecskendővel.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …