2024. április 20., szombat
FONTOS

Idősügyi stratégiát alkotnak Gyulán

144 ezer eurót, vagyis mintegy 40 millió forintot nyert a gyulai önkormányzat egy pályázat segítségével – jelentette be a kedd délelőtti sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő. A polgármester elmondta, az ügy előzménye ez év elejére nyúlik vissza, akkor gyorsultak fel az események Szilágyi Tamás egyetemi tanár közreműködésével.

{vsig}galeria/idosugyistrategia{/vsig}

A városvezető szerint az önerőt nem igénylő program fontos lehet nemcsak a helyi idősügy, hanem a testvérvárosi kapcsolatok esetében is.

A pályázat sikere az elhangzottak alapján nem kis részt a gyulai gyökerekkel bíró Szilágyi Tamásnak köszönhető, aki úttörő programnak nevezte azt. Mint mondta, a modern pályázati források és a modern kutatási módszerek segítségével alkothatnak meg egy komoly stratégiát, mely nagy jelentőséggel bír Gyula időskorú lakossága körében.

A kistérségi fenntartású, gyulai idősotthonok vezetője, Szilágyiné Tóth Erzsébet szerint évek óta vártak egy hasonló lehetőségre.

Görgényi Ernő polgármester azt is elmondta, e pályázat teremt pénzügyi ehetőséget a 10 éves wagrowieci, és az 50 éves budriói testvértelepülési kapcsolat méltó megünneplésére.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …