2020. február 18., kedd
FONTOS

Törik a fákat a Szent István utcán

A Gyula Tv-hez fordult dr. Ökrös István a Szent István utcai fák ügyében. A gömbhársok ugyan a gondos ápolásnak és odafigyelésnek köszönhetően túlélték a szárazságot, a napokban azonban kettőt is kidöntöttek ismeretlen vandálok.

{vsig}galeria/okrosistvan{/vsig}

A képviselő emlékeztetett, keretéből több, mint 300 ezer forintot áldozott az utca fásítására. Korábban öreg fák, és dzsungelszerű bozótos jellemezte ezt a környéket.

A város főkertésze hallott az esetről, és elszomorítónak nevezte azt. Szászné dr. Várkonyi Adrienn hangsúlyozta, csak a facsemete 10 ezer forint körüli összegbe kerül. Ha ehhez hozzáadjuk a szállítás és a gondozás költségeit, egy ilyen növény esetében máris 20-25 ezer forintnál vagyunk. Mint mondta, a városban – mint minden településen – láthatóan jelen van a vandalizmus, de a megelőzésben sokat segít a jól kiépített térfigyelő rendszer.

Ökrös István azt mondta, szeretné elérni, hogy minél többen figyeljenek oda az ilyen esetekre, és mivel rendőrt nem lehet minden fa mellé állítani, fontos szerep jut a lakosságnak.

A képviselő elmondta, bízik abban, hogy szélesebb összefogással elejét lehet venni az ilyen eseteknek.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Tornagyakorlatokkal indult, ma már fellépésekre is hívják a szenior tánccsoportot

  2017 márciusában indult el az a táncfoglalkozás, ahol a kistérségi szociális intézményhez tartozó idős …

Vélemény, hozzászólás?