2024. április 16., kedd
FONTOS

Három a fotós

 

A Magyar Fotóművészek Világszövetségének három tagja, Veress István, Bánfi Barnabás és Vágvölgyi Mihály képeiből nyílt kiállítás a gyulai postagalériában.

{vsig}galeria/postafoto{/vsig}

Az apropót a fotográfia világnapja adta, melyet egy technika történeti tárlat is kiegészít. Minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.

Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk. Ez volt az apropója annak a kiállításnak mely a postagalériában nyílt meg e jeles alkalomból. A kiállítók alkotásaikkal három stílust képviselnek. Fotók mellett két vitrinben fotótechnikai bemutatót is láthatnak az érdeklődők, az akkori keleti és nyugati masinákat, melyek között még egy működő képes 1910-es évjáratú gép is van, ami annak idején üveglemezre dolgozott, ezt a technikát ma már szinte alig ismerjük.

A tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg a gyulai postagalériában.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Sokkolja a nézőket az Alzheimerről szóló film

  Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilmjét. A megdöbbentő …