Idén 60 éves a városi rangra emelt Kovászna, a jelentős esemény előtt tisztelegve a helyi önkormányzata színvonalas ünnepi rendezvénnyel készül.
{vsig}galeria/kovaszna{/vsig}
A háromnapos városünnepet szeptember 7–9. között tartják, ezen egy gyulai delegáció is részt vesz. Dr. Gulyás Imre, a polgármesteri hivatal osztályvezetője kiemelte, a két fürdőváros közötti jó kapcsolat további erősítése a csütörtök délelőtt útnak induló gyulai csoport célja.
Gulyás Imre emlékeztetett, tavaly Kovásznán a gyulai turisztikai lehetőségeket mutatták be, és ugyanerre fordított előjellel a Békés megyei városban is sor került. Kiemelte, bízik abban, hogy a jelentős távolság ellenére a meglévő kapcsolatok fejlődni fognak.
A kovásznaiak tervei között szerepel a testvérvárosok házának létrehozása. Ebben jelentős, előkelő helyet foglalna el Gyula.
Videó itt.