2024. április 20., szombat
FONTOS

Sikeres volt a rendezvénysorozat

Mint ismeretes, egy sikeres projektnek köszönhetően egy ötállomásos családi napot rendezhetett a nyár folyamán a gyulai Független Egyesület. A Családban az erő! című projekt kapcsán a város öt különböző részén tudott az egyesület családi napokat rendezni, ahol, mint mondták, együtt szórakozhatott minden korosztály és így többet együtt lehetett egy család, mint egy átlagos hétvégén.

{vsig}galeria/gyuszi{/vsig}

Természetesen az egyesület a legnagyobb hangsúlyt a fiatalakra fektette. Így érthető, hogy a legtöbb kiegészítő program nekik szólt. Volt társasjáték, sorverseny, de természetesen az egészséges táplálkozás is helyet kapott.

Dr. Fleischmann Enikő szerint hiába volt nagyjából hasonló a program az öt állomáson, mindenhol másra volt a legnagyobb az igény. Elmondta, hogy például a Budrió lakótelepen az emberek leginkább az egészségügyi szűrést keresték, míg Gyulaváriban inkább a vetélkedőket.

Az egyesület vezetője elmondta, nem áll meg az élet, hiszen októberben 16-18 éveseknek fognak tartani önismereti tréningeket, ahol a családi életre készítik fel őket. 2013-ban pedig újabb ötrészes családi nappal várják a lakosságot a szervezők.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …