2024. március 29., péntek
FONTOS

Kutatólabor épül a Henyei úton

 

Különleges beruházás helyszínévé vált Gyulán az egyik Henyei úti, korábban elhanyagolt telek. Egy olyan cég kezdett most építkezni, mely a maga területén, ebben a méretben hazánkban piacvezetőnek mondható. Konkurensei között igazából csak külföldi óriások vannak.

A Food Analitika Kft. 2006. szeptemberében alakult, azóta kiemelkedő fejlődésen ment keresztül. Sikereiket akkreditált laboratóriumi szolgáltatásokkal alapozták meg. Most pedig egy 65 milliós pályázati támogatás révén nemcsak új ingatlanba költözhetnek, de ezen felül még a mostani 40 fős létszám bővítésében is gondolkodnak.

A Henyei úton egy új, 800 négyzetméteres épület készül. A cég műszaki vezetője itt azt mutatja, milyen lesz az ingatlan. Belovai Sándor kiemelte, a munka során különösen fontos lesz, hogy télen is tudjanak haladni, ezért a következő hónapokban nagy jelentőséggel bír minden fázis.

Ha télen is jól haladnak a munkálatok, az épület jövő őszre elkészül. Akkor már nem lesz más hátra, minthogy a jelenleg Békéscsabán működő labort áttelepítsék Gyulára.

Ábrahám Csaba elmondta, a szívük is visszahúzta őket a fürdővárosba, másrészt pedig a város vezetése tett nagyon sokat azért, hogy ide települjenek.

A hivatalos nevén mikrobiológiai, analitikai és biotechnológiai kutató- szolgáltató laboratórium kialakítása tehát mindenképpen új fejezetet nyit Gyula történetében. Egy csúcstechnológiával, magasan képzett szakembergárdával működő, a piaci versenyben az erős külföldi cégekkel szemben is helytálló vállalkozás költözik a városba, melynek szolgáltatásait az egész országban, és a határon túl is igénybe veszik. Ráadásul egy olyan szakterületen működnek, melyen Békés megye fehér foltnak számít az ország térképén.

Videó itt, képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …