2024. április 20., szombat
FONTOS

Hazai üzletlánc beszállítója lett a város mezőgazdasági cége

El(startolt) a burgonya: jelentős együttműködési megállapodás született az egyik hazai élelmiszerlánc és a gyulai mezőgazdasági kft. között. Szerdán ugyanis elindulhatott az első burgonya szállítmány a cég logisztikai központjába, amivel hamarosan az üzletek polcain találkozhatunk.

A tervek szerint egy hosszú távú, mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolat kezdődhetett el, amit a későbbiekben további termékekkel szeretnének bővíteni. Mint arról már beszámoltunk a START közmunkaprogram keretében százötvennégy közmunkást sikerült foglalkoztatni, akik közel húsz hektáron gazdálkodnak, ebből a burgonyát három hektáron termesztik.

A sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a közmunkafejlesztés nem végleges csak egy átmeneti megoldás, de lendületet adhat annak, hogy a későbbiekben a cég el tudja tartani magát. Az áruházlánc kommunikációs igazgatója, Fodor Attila elmondta, egy nagyon jó kezdeményezés indult el tavasszal a mintaprogram keretében, hiszen olyan magyar termékeket állítanak elő, amelyet igényelnek is a hazai vásárlók.

A közfoglalkoztatás mellett egy korszerű telephely is létrejött Remetén, ahol megvalósítottak egy savanyító üzemet, egy gyümölcsaszalót és egy hamarosan működésbe lépő hűtőházat is.

Videó itt, még több kép a Galéria rovatunkban.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …