2024. április 20., szombat
FONTOS

Id. Christián Lászlóról nevezték el a sporttelepet

Immár hivatalosan is idősebb Christián László nevét viseli a gyulai sporttelep. Szombat délelőtt leplezték le a többszörösen kitüntetett testnevelő tanár, nemzetközi sportbíró, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjának emléktábláját.

Az 1906-ban született Idősebb Christián László mesteredzőként nem kisebb bravúrt vitt véghez, minthogy az országos atlétikai csapatbajnokságon 11 alkalommal bizonyultak legjobbnak az összesítettben tanítványai.

A névadó fia, Christián László hangsúlyozta, édesapja sokak számára, így fiainak is igazi példakép volt.

A sporttelep elnevezésének ötlete dr. Görgényi Ernő polgármestertől származik. A város sporttanácsnoka, Torma Béla kiemelte, a névadásról szóló döntési folyamat során szinte végig biztos volt, hogy Christián László nevét kapja a létesítmény.

Az ünnepségen a megye sportéletének több meghatározó személyisége részt vett. A névadó egyik tanítványa, Szigeti István kiemelte, nemcsak edzőként, emberként is kiemelkedő személy volt a többek között a későbbi úszópápát, Széchi Tamást is trenírozó mesteredző.

Idősebb Christián László tanítványa volt a hatszoros magyar magasugró bajnok Medovarszki János. A békéscsabai szakember a londoni olimpiára kijutó Baji Balázs gátfutó trénere is. Szigeti Istvánhoz hasonlóan ő is azt mondta, édesapjaként tisztelte a magyar atlétika és diáksport egykori, vezető egyéniségét.

A megszólalók közül többen kiemelték, a viharos történelmi korokat megélt idősebb Christián László rendszerektől függetlenül mindenhol képes volt nagyot alkotni. Jellemző rá az a történet, amikor Debrecen vasútállomásának 1944-es, amerikai bombázásakor 400 ember életét mentette meg, dacolva a körülményekkel.

Videó itt, képek a Galériában, hosszabb összeállítás az Értékőrzőben, első alkalommal péntek este.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …