Sok érdeklődő és jó idő, ugyanakkor kissé borús hangulat volt a jellemző a szombati galamb- és kisállatvásárra. A művelődési ház parkolójában megrendezett esemény az utóbbi idők egyik leglátogatottabb ilyen rendezvénye volt, ugyanakkor még a szervező sem egyértelmű optimizmussal szólalt meg ezzel kapcsolatban. Japport Mátyás elmondta, az emelkedő, és várhatóan további drágulás elé néző takarmányárak ugyanis nem kedveznek az állattartás egyik ágának sem.
A kiállítók ezúttal is a megye több településről érkeztek, gyulaiak mellett szeghalom, Békéscsaba és Sarkad is képviseltette magát. Volt, aki Szegedről jött megmutatni galambjait, többek között ezt a Franciaországban kitenyésztett, egy kilogrammnál is nagyobbra megnövő húsfajtát. Illés Sándor azt mondta, jó áron eddig sem lehetett értékesíteni az állatokat, de ezután még rosszabb lesz a helyzet.
A gyulai Gerebenics Józsefnek 25 év munkájába került, hogy a videóban látható galambot kitenyéssze. Mint mondta, 14 évesen, hobbi szinten kezdett foglalkozni a galambokkal, és szavaiból kiderült, igazi megélhetést ez nem jelent.
A szervezők abban bíznak, a kisállatbörzét jövőre is sikerül megrendezniük.
Videó itt, képek a Galériában.