2021. április 18., vasárnap
FONTOS

Süli Richárd arany-, Herdeló Dorottya bronzérmes

A hétvégi, tatabányai serdülő országos bajnokságon vettek részt a felvételeinken az idősebb Christián Lászlóról elnevezett sporttelepen edző gyulai atléták.

{vsig}galeria/attletika{/vsig}

Kertes István tanítványai közül Süli Richárd a 14 évesek között megnyerte a 800 méteres síkfutás döntőjét. Ehhez 2:05:13-as időeredményre volt szüksége, vagyis az Implom iskola diákja saját eddigi legjobb idejét a lehető legjobbkor futotta. Mint a rövid interjúból kiderült, nem szállt fejébe a siker, éppen ellenkezőleg, még nagyobb erőfeszítésekre sarkallja őt.

A 13 esztendős lányok mezőnyében Herdeló Dorottya 43:7-es időeredménye azt jelentette, hogy az eredményhirdetéskor bronzérmet akasztottak nyakába.

A fiatalok trénere, Kertes István elmondta, nem rendkívüli esemény, hogy egy-egy gyulai atléta eredményes az országos bajnokságon, ugyanakkor nem lehet összehasonlítani azokat a körülményeket, melyek között az itteni fiatalok készülnek. Ennek ellenére hangsúlyozta, aki a legjobbak közé akar kerülni, Gyuláról is elérheti céljait.

Az említett tatabányai versenyen Gulyás Réka szerepelt még eredményesen, ő egy sérülés után 600 méteren lett 9.

A jövővel kapcsolatban Herdeló Dorottya azt mondta, szeretne 300 méteren tovább javulni, emellett a rövidebb távokra próbál összpontosítani. A friss országos bajnok Süli Richárd sem akar itt megállni, idejét tovább szeretné faragni. Azt már edzőjük mondta el, hogy a GYAC versenyzői közül a legnagyobb erőpróba előtt most Szabó Sándor áll, aki előbb az országos mezei futóversenyen, majd az Európa Bajnokságon szeretne bizonyítani.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődött a fűnyíró szezon a közterületeken

A héten, még az esős idő beállta előtt megkezdődött a fűnyíró szezon a közterületeken. A …