2024. április 16., kedd
FONTOS

Fakivágás és faültetés

A közüzemi Kft. munkatársai sorban haladva, egyik fát a másik után vágták ki. Mindennek az oka az volt, hogy pótolni kell az élményfürdő beruházás során kivágott növényeket. A cég csoportvezetője, Szokai László elmondta, több hasonló, nagyobb volumenű telepítésre kerül sor idén ősszel. Ezek egy része a fürdőfejlesztéssel kapcsolatos, másik része viszont a képviselői keretekből történik.

A városban összesen három közterület van, ahol a fürdő 2,4 milliárdos fejlesztése miatt ültetnek fákat. Ezt már Szászné dr. Várkonyi Adrienn mondta. A főkertésztől megtudtuk, a Kis János altábornagy utca mellett a Csókos és a Vár utcáról van szó.

Ahol voltak olyan polgárok, akik ragaszkodtak a házuk előtt álló fákhoz, ott nem vágták ki a régebbi növényeket. Csak a Kis János altábornagy utcában 145 oszlopos díszcseresznyét ültetnek el.

Ősszel a Szent István utcában gömbhársakat ültetnek. Emellett a Kálvin utca teljes hosszában is várható a fás szárú növényzet megújítása.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődött a közlekedési hét a Béke sugárúti óvodában

  Az őzike csoport műsora színesítette a tizenkilencedik alkalommal életre hívott közlekedési hét programsorozatot a …