2025. március 18., kedd
FONTOS

Amikor 10 helyzet is kevés: Gyulán nyert a Dunaharaszti

Sajnos a gyulaiak nem tudtak élni mezőnyfölényükkel, még pontrúgásból sem. Az első félidőben mindkét csapat számára kizárólag a szabadrúgások jelentették a veszélyt, előbb Harman óriási bravúrját láthatták a nézők. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, amikor a sípszó után 5 perccel büntetőhöz jutottak, melyet Németh Gábor nem hibázott el.

{vsig}galeria2/10{/vsig}

És ez után szinte érthetetlen módon, alig jutott el a gyulai csapat a vendégek védekező harmadába. A kapura kizárólag pontrúgásokból voltak veszélyesek. A 77. percben azután jött a fekete leves…

A gyulaiak még egyszer veszélyeztettek, de sikertelenül, így maradt 0-2-es végeredmény.

A gyulai csapat a hétvégén Makóra látogat.

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …