2024. április 20., szombat
FONTOS

A város háza: értékelő félidőben (VIDEO)

Dr. Görgényi Ernő kijelentette, bár komoly pénzügyi nehézségekkel indultak, sikerült faragni a hiányon. A korábbi 580 millióról ez 353-ra csökkent. A polgármester azt mondta, csodát ugyan nem tudtak tenni, de több fontos területen is értek el eredményt.

{vsig}galeria2/varoshaza{/vsig}

Gajda Róbert alpolgármester, országgyűlési képviselő kérdésünkre elmondta, az élményfürdő beruházás előkészítő szakaszában volt olyan időszak, amikor nem volt biztos, hogy célt érnek.

Az Almásy kastély fejlesztésével kapcsolatban a polgármester azt mondta, a sorozatos, éveken át tartó kudarcok után sikerült megállapodni az állammal és a megyével. Ennek köszönhetően ma már arról beszélhetünk, hogy hogyan újul meg és kap új funkciót az épület.

A közel 2 milliárd forintos ivóvízminőség-javító programhoz 1,5 milliárdos önerő társul. Gajda Róbert kiemelte, jó esélye van annak, hogy a várost terhelő, 306 millió forintos önerőt sem a saját költségvetés terhére, hanem pályázati úton szerezzék meg. Elmondta, több szempontból is jó döntés volt, hogy Gyula Elekkel külön úton jár, és nem csatlakozott az aradi vízre építő konzorciumhoz.

Gajda Róbert és Görgényi Ernő szerint a ciklus hátralévő két évében még befuthat a Béke sugárút-Göndöcs kert-művelődési ház korszerűsítési pályázat, ami fontos lépése lehet a belváros további rehabilitációjának.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …