2024. július 23., kedd
FONTOS

Húskombinát: a felszámolás során nem lesz cél a gyár bezárása

A felek egyetértettek abban, hogy közérdek a vállalat működésének fenntartása egy esetleges felszámolási eljárás során is.

A közlemény teljes szövege itt:

“A Gyula Város Önkormányzata és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete által 2012.október 9-én megkötött együttműködési megállapodás alapján az önkormányzat és a szakszervezet képviselője felvette a kapcsolatot az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, amely társaságot a Gyulai Törvényszék a Gyulai Húskombinát Zrt. vagyonfelügyelőjéül rendelt ki.

2012. október 11. napján a délelőtti órákban Petrusán Györgyné szakszervezeti elnök és dr. Görgényi Ernő polgármester személyes megbeszélést folytatott Budapesten a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjével, dr. Borbélyné Balogh Zsuzsannával. A megbeszélésen az önkormányzat és a szakszervezet képviselői megfogalmazták Gyula város és térségének a vállalat megmentéséhez fűződő érdekét, a munkahelyek megmentésének mindenek felett álló jelentőségét. A Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője megerősítette, hogy a felszámolásban sem lesz célja a gyár bezárása és a dolgozók elbocsájtása, ők is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a vállalat fennmaradjon. A felek egyetértettek abban, hogy közérdek a vállalat működésének fenntartása egy esetleges felszámolási eljárás során is.

Ugyanezen napon, a délután folyamán Petrusán Györgyné, Alt Norbert alpolgármester és dr. Görgényi Ernő polgármester a Gyulai Húskombinát épületében tárgyalást folytattak a vagyonfelügyelőként kirendelt Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság munkatársával, Trenka Gyulával, továbbá a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatójával és a tulajdonosok képviselőjével. A vagyonfelügyelő kifejtette, hogy mindent elkövet a rendelkezésére álló szűk lehetőségek között annak érdekében, hogy a vállalat működőképes maradjon. A szakszervezeti elnök és a város képviselői külön felhívták a figyelmet annak fontosságára, hogy a dolgozók a november elején esedékes októberi munkabérüket időben megkapják.”

Nézze meg ezt is:

Megduplázódott a létszám az Airbusnál

  Harmadik családi napját ünnepelte a tavalyihoz képest közel megduplázódott létszámú kollektíva az Airbus Helicopters …