2024. április 16., kedd
FONTOS

Bolyai matematika csapatverseny (VIDEO)

Aki azt állítja, hogy a matematika nem népszerű tantárgy, biztos, hogy téved. Legalábbis ezt mutatja a Bolyai Matematika Csapatverseny résztvevőinek egyre évről-évre emelkedő száma, mely az ország többi részéhez hasonlóan Békés megyében, így a házigazda szerepet hagyományosan magára vállaló GYAKI ötös számú tagintézménye is tetten érhető.

A Bolyai Matematika Csapatversenyt középiskolai tanárok kezdeményezésére, először 2004. őszén rendezték meg Budapesten. A következő években a főváros további körzetei és vidéki megyék, valamint a felsősök mellé 3-4. osztályosok is csatlakoztak. Ebben a tanévben már az egész ország, valamint Hargita és Kovászna megye területén is közzétették a felhívást. A megmérettetés fővédnöki tisztségét dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős államtitkár és prof. dr. Freund Tamás akadémikus, agykutató vállalta magára.

A verseny eredményeit a napokban teszik közzé, a megyei eredményhirdetésre Gyulán kerül sor.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …