2024. április 19., péntek
FONTOS

12 tonna papírt gyűjtöttek az óvodások

Messze felülmúlta az előzetes várakozásokat az a szelektív hulladékgyűjtő akció, melyet különböző szervezetekkel összefogva a város civil referense hirdetett meg az óvodák számára. Mindez a péntek délelőtti, a Közüzemi Kft. Szent László utcai épületében megtartott sajtótájékoztatón hangzott el. Bányai György, a cég üzemvezető helyettese elmondta, előzetesen jóval kevesebb műanyag palackra és papírhulladékra számítottak annál, mint amennyi összegyűlt.

A kezdeményezésben a legnagyobb szerepet – már csak tagintézményeik száma alapján is – a helyi önkormányzat fenntartásában lévő óvodák játszották. Szilágyiné Solymosi Mária igazgató hangsúlyozta, évek óta folyik a környezettudatos magatartás erősítése.

Az akció ötletgazdája, Sós Imre civil referens is elégedett lehetett. A kezdeményezéssel az óvodák 250 ezer forint plusz támogatáshoz jutottak. A kezdeményezésben résztvevők elmondták, nem a verseny volt a lényeg, de a legtöbb hulladékot a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodások gyűjtötték össze.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …