2024. március 29., péntek
FONTOS

Világjáró gyulaiak: Huszár József (VIDEO)

Ezzel együtt az út nehezen felejthető élményekkel ajándékozta meg őket.

Köszöntőjében a könyvtár igazgatója, Dézsi János kiemelte, volt már három előadás is Indiáról, azonban egy este sikerét alapvetően nem az adja, hogy milyen messze járt az adott gyulai polgár.

Huszár József a sok látnivaló mellett az idő rövidségére panaszkodott, ugyanakkor ennek ellenére volt ideje megfigyelni az ottani embereket.

Mint azt a gyűjtemény igazgatója elmondta, a sorozat folytatódik, ám azt egyelőre nem árulta el, ki lesz a következő világjáró gyulai, aki úti élményeiről beszámol a városi könyvtárban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …