2024. április 19., péntek
FONTOS

Kihasználatlan lehetőségek az exportban (VIDEO)

Nátrán Roland vezérigazgató a fórum előtt elmondta, nem véletlen, hogy Gyulán kezdik meg a tájékoztatást, hiszen látnak fantáziát a régióban. A kereskedelmi bankokkal nem versenyezve, hanem partneri együttműködésben az Eximbank többek között a magyar vállalkozók külföldi befektetéseihez kapcsolódóan is nyújthat pénzügyi szolgáltatást, így jelentősen bővülhetnek a hazai exportőrök esélyei a nemzetközi piacon.

A fórumon elhangzott, Románia Magyarország számára – ezerhatszáz milliárd forintos forgalmával – az ötödik legfontosabb exportpartner, így a közeljövőben akár komolyabb tárgyalások is történhetnek a megye vállalkozói és az Eximbank között.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …