2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Megújul a Göndöcs kert környezte, a Komló és a Corvin (VIDEO)

Dr. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, mivel Gyula városának fő profilja a turizmus, így ez a beruházás kulcsfontosságú, hiszen egy olyan városrészen történik, mely mindig is a fürdőváros központja volt. A Komló Szálló a tervezett 800 millió forint helyett 604 millió forintból újulhat meg, melyből 422 millió forint támogatás. Rapport István építész elmondta, ez a pénz a módosított terveket tekintve is jelentős átalakítást fog eredményezni. A Göndöcs-kert rehabilitációjára 713 millió forintos pályázati forrást tud lehívni Gyula. Gajda Róbert, a körzet önkormányzati képviselője szerint a Göndöcs-kert megújulása az egész várost szolgálja.

A beruházások tervezett kezdő időpontja 2013. január harmadik napja.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …