2024. április 20., szombat
FONTOS

Két héten belül eldől a húskombinát sorsa (VIDEO)

A cég felszámolóbiztosa azt mondta, hogy csak olyanoknak mondtak fel, akik munkája nélkül is tud működni a húskombinát. Máté Istvánné hozzátette a bankoktól, a bíróságtól és az állami finanszírozástól függ a cég sorsa és jövője, ugyanis egy olyan furcsa helyzet állt elő, melyben a húskombinát nem tud ahhoz a pénzhez jutni, melyet a megrendelők ki is akarnak fizetni, ugyanis az egyik bank nem hajlandó megszüntetni a számla zárolását, így a cég nem jut ahhoz a 320 millió forinthoz, melyet a megrendelők átutalnának.

A felszámolóbiztos hozzátette, ez a 320 millió forint is csak csepp a tengerben, ugyanis ez az összeg is csak az elkövetkezendő két hónapra tud munkát biztosítani a húskombinátnak. Mint elhangzott, az állami segítségnyújtás nem érkezik, tulajdonosi beszállás pedig a felszámolás miatt nem következhet be, hiszen jogutód nélküli megszűnésről van szó a húskombinát esetében, amikor már nem céget vagy üzletrészt, hanem épületeket és gépeket fog remélhetőleg megvásárolni valaki.

Máté Istvánné még azt elmondta, a megmenekülés csak úgy sikerülhet, hogy ha azonnal lenne vevő a kombinátra, és meg tudná kötni a szerződéseket a következő évre a megrendelőkkel, beszállítókkal. Korábban szó esett egy konzorciumról, mely esetleg segíthet, erre azonban azt mondta a felszámolóbiztos, hogy ha már fel is állt volna, már az is késő lenne, ugyanis olyan mértékben kiszorult a belföldi piacról a Gyulai Húskombinát.

A Gyulai Húskombinát felszámolóbiztosa szerint a következő egy-két hétben eldől a nagy múltú cég jövője, ahogy fogalmazott: – ha a vállalat nem tud visszakapaszkodni a belföldi piacra, akkor meg van pecsételve a gyár sorsa.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …