2024. április 19., péntek
FONTOS

Letették az alapkövet a Mágocsi oviban (VIDEO)

Köszöntő beszédében dr. Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, több komoly beruházás zajlik a városban, és ezek közé sorolta ezt is. Dr.Görgényi Ernő polgármester arról beszélt, minden elnyert pályázat közül talán ez a legszebb, hiszen ami itt épül, az a gyermekeké lesz.

Mint arról már beszámoltunk, 1985-ben adták át a Mágocsi utcai óvoda épületét, és azóta komolyabb felújítást nem is végeztek itt. A pályázat támogatottsága 95%, tehát az önkormányzatnak mindössze 6,3 millió forintot kell önerőként befizetnie. Az óvoda munkaközössége mindenre felkészült, hiszen az építkezés ideje alatt is zökkenőmentesen kell folynia a nevelőmunkának. A jó hír a szülőknek, hogy előreláthatóan csak a nyári hónapokban kell majd a gyermeket másik tagintézménybe vinni, addig ugyanis csak külső munkálatok folynak. A megújult Mágocsi utcai óvoda tervezett átadási időpontja 2013. július végére várható.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …