2024. április 19., péntek
FONTOS

„Felkészültség, tudás, szív és elhivatottság” (VIDEO)

A távozó ezredes televíziónknak elárulta, egy atyai intelem egész pályafutására hatással van, miszerint az ember ne legyen büszke arra, ha teszi a dolgát. Dr. Takács Árpád hozzátette, Vasba is jelmondata lesz az, ami Békésben is volt: felkészültség, tudás, szív és elhivatottság.

Tóth Tibor ezredes nagy várakozással érkezett Békésbe, ugyanis, mint mondta, 46 évet töltött Jász-Nagykun-Szolnok megyében, így a komoly izgalommal jár a változás. Az új igazgató hozzátette, reméli, hogy legalább annyit tud tenni Békés megye közbiztonságáért, mint azt elődje tette.

Tóth Tibor elmondása szerint első dolga lesz egy mobil labor kiépítése Békés megyében. Ennek hiányáról első kézből értesült, ugyanis a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság éppen Szolnokra jár vizsgálatokat elvégezni.

Az ünnepélyes állománygyűlés végén dr. Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság főigazgatója átadta a belügyminiszter által adományozott csapatzászlót a katasztrófavédelem személyi állományának, melyet Szigeti Antal plébános szentelt meg.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …