2024. április 20., szombat
FONTOS

A város háza: stabilitás és fejlesztések (VIDEO)

A gazdasági bizottság elnöke és tagja hangsúlyozták, az önkormányzati választásokat követően számos racionalizálási lépést kellett meghoznia a testületnek, ami nem volt mindig fájdalommentes, de a takarékosság és a pénzügyi helyzet miatt ezek elkerülhetetlenek voltak. A bizottság munkájában, mindig a stabilitás megőrzését tartotta szem előtt egy-egy döntés meghozatalánál. A város költségvetési főszámai hasonlóak voltak 2010-ben mint most, a hitelállomány 593 millió volt akkor, ebből a működési hitel 346 millió forintot tett ki, a felhalmozási hitel pedig 246 milliót. Az idei évben bár hasonló volt a hitel nagysága az elosztása viszont már más arányokat mutatott. A ciklus eddigi ideje alatt több fontos beruházás is elindulhatott Gyulán.

A testület a legutóbbi ülésén elfogadta Gyula jövő évi költségvetési koncepcióját, de konkrét számokról, majd csak az országos büdzsé adatait ismerve lehet majd beszélni.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …