2024. április 19., péntek
FONTOS

Adventi összefoglaló (VIDEO)

Békéscsabán, az erzsébethelyi Jézus Szíve Római Katolikus Templomnál karácsonyfa díszítő verseny nyitotta a programok sorát. A Zenebarát-Felebarát alapítvány szervezésében 9 iskolás csapat mérte össze tudását, mindenki igyekezett megjeleníteni az ünnep szépségét a templom mellett található fenyőfákon. A rendezvényre a Magyar Continental Singers koncertje tette fel a koronát.

Az adventi előkészület során a keresztények nemcsak Krisztus gyermekként való eljövetelére emlékeznek. Jézus emellett még három másik formában is eljön az emberek közé: akkor, amikor a szívbe száll és az embert megérinti; akkor, amikor a halála óráján találkozik az emberrel; s akkor, amikor eljön az utolsó ítéletre.

Gyulán az eső ellenére is sokan látogattak el a városi advent rendezvényére. Köszöntőjében dr. Kovács József országgyűlési képviselő az ünnep jelentőségét hangsúlyozta.

Az evangélikus egyházat Jakab Béla lelkész képviselte. Azt mondta, ez az ünnep fontos azoknak is, akik keresik a helyüket a világban. Baráth János református lelkipásztor a lelki megújulás fontosságát emelte ki. Az adventi koszorút Kovács Péter esperes-plébános áldotta meg, egyben szólt a hit évének a kezdetéről. Az adventi koszorún az első gyertyát Repiszky Dávid diákpolgármester gyújtotta meg.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …