2024. április 20., szombat
FONTOS

Bemutatták a tankerületi igazgatókat(VIDEO)

Az államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte, a változtatásoktól azt remélik, kiegyenlítik az önkormányzati rendszer által kezelni nem tudott különbségeket, sehol nem lesz gond a bérfizetéssel és az alapvető eszközök beszerzésével. Hangsúlyozta, nem Budapestről irányítják az ügyeket, hanem helyben.

Békés megyében kilenc tankerület kezdte meg működését. Békéscsabán Czégény Gyula, Gyomaendrődön Fekécs László, Szarvason Kepenyes András, Békésen Kis Eszter, Gyulán Petróczki Zoltán, Orosházán Szűts Gézáné, Mezőkovácsházán Varga Gusztáv, Szeghalmon Vetési Istvánné, Sarkadon pedig Tóth Edit kezdi meg a munkát igazgatóként. Az ő legfontosabb feladatuk a köznevelési intézmények irányítása, pedagógiai munkájuk koordinálása.

A gyulai tankerület vezetőjétől, Petróczki Zoltántól azt kérdeztük, miért vállalta el a feladatot, feladva a Karácsonyi iskola igazgatói székét.

Az új igazgató elmondta, a szükséges megállapodások megkötése után a szakmai stáb felállítása lesz a feladata. A gyulai tankerülethez mintegy 350 pedagógus tartozik, Petróczki Zoltán azt szeretné, hogy mindannyian azt érezzék, javult a helyzetük. Kiemelte, komoly változás előtt állnak az igazgatók is.

Az átalakítás országszerte 2748 köznevelési intézmény átvételét jelenti. Ez közvetlenül 126 ezer pedagógust és több, mint 1,2 millió tanulót érint.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …