2024. március 29., péntek
FONTOS

Nemzetiségek napja Medgyesegyházán (VIDEO)

A rendezvényen részt vett Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Kiemelte, ez a megye mindig a nemzetiségek békés egymás mellett élésének a példája volt. Kérdésünkre elmondta, a kormányzat minden olyan támogatást megad 2013-ban is a nemzetiségeknek, melyeket eddig megkaptak.

A megyei önkormányzat illetékes bizottságát vezető Tolnai Péter hangsúlyozta, ez az ünnep komoly hagyományokat tud felmutatni. Kiemelte, büszke arra a nemzetiségpolitikára, melyet Magyarország folytat.

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, ez a térség attól olyan, hogy a nemzetiségek is tevékenyen részt vesznek részt a közösség erősítésében.

Az ünnepség fontos része volt az elismerések átadása. “Békés Megyei Nemzetiségekért Díjat” vehetett át Elekről Ficzere Istvánné (szfératapshegyek mind után), Orosházáról dr. Formann István, Battonyáról a Szuferini Hagyományőrző Csoport Gyermek Tamburazenekar, Békéscsabáról Leszkó Pál, Gyuláról dr. Olteanu Florea, Tótkomlósról pedig Krajczár Rozália.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …