2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Lukácsi Krisztina vezeti a gyulai járást

Január 1-jével 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal jön létre a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként, hogy a megyei szintnél alacsonyabb szintű államigazgatási feladatokat ellássák.

A hivatalvezetők közül minden második nő, közel kétharmaduk jogász, átlagosan 12 év közigazgatási gyakorlattal rendelkeznek, többségük jegyző vagy aljegyző. Több mint 60-an a jegyzői munkát cserélik fel a járási hivatal vezetésére. 

A munkájukat januárban megkezdő járási hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől.

A négy településből álló gyulai járást dr. Lukácsi Krisztina vezetheti. Ő 1970-ben született Békéscsabán. 1995-ben végzett Hajnal Imre Egészségtudományi Főiskolai Karán, majd 2001-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi és Igazgatási Karán jogászként.

1988-tól 1999-ig egészségügyi szakoktató a békéscsabai Réthy Pál Kórházban. 1999 és 2001 között hivatásos gyám, majd a Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál jogi előadó volt 6 évig. 2008-ban a Békés Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatánál osztályvezető lett, majd 2011-ben a Békés Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervének vezetője, 2012. februártól a Békés Megyei Intézményfenntartó Központ központvezető-helyetteseként dolgozott.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …