2024. április 20., szombat
FONTOS

Őrizetben a felfegyverkezve elkövetett rablás gyanúsítottjai

A Békési Rendőrkapitányság ügyeletére 21 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek az ablakon át bementek egy lakóházába Köröstarcsán.Különböző eszközökkel, baltával, kihegyezett seprűnyéllel ütlegelni kezdték a bent lévő anyát és két fiát. A 42 éves nő súlyosan megsérült, míg 24, illetve 19 éves fiai nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A támadók egy hordozható számítógéppel távoztak a házból. A bűncselekményről szóló bejelentést követően a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának forrónyomos szolgálata és a Békési Rendőrkapitányság nagy erőkkel keresni kezdte a rablás elkövetőit. Az egyik gyanúsítottat a lakóhelyén találták meg, a másik férfi pedig élettársa családjánál rejtőzött el, ott fogták el a Terrorelhárítási Központ rendőreinek közreműködésével.

A 36 és 19 éves köröstarcsai férfiakat, akik ellen korábban más bűncselekmény miatt már indult büntetőeljárás, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettel gyanúsítják. A Békési Rendőrkapitányság mindkét férfit őrizetbe vette, és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …