2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Elkerülhetetlen a kenyér árának emelése (VIDEO)

Bár a liszt mintegy 30 százalékkal drágult, a kenyér árát nem lehet ennyivel emelni, mert óriási a verseny a pékáruk piacán. Zsarnóczay István, a gyulai Idesüss pékség tulajdonosa elmondta, ha nem emelnek árat a pékek, az az egész iparág tönkremenetelét eredményezné.

Megkerestük Werli Józsefet, a Magyar Pékszövetség szakmai titkárát, aki elmondta, hogy a szóban forgó áremelés nem új, hanem egy folyamat része, mely tavaly ősszel kezdődött és tavaszig fog tartani.

Zsarnóczay István szerint, csak az a cég engedheti meg magának, hogy nem emeli árait, amelyik több más terméket is forgalmaz. A kisebb cégek, vagy a házi sütödék áremelés nélkül nem üzemelhetnek tovább.

A kenyér és péksütemények árainak változása február végén, március elején lesz érezhető, de hogy milyen mértékben, az ma még nem tudható.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …