2024. április 20., szombat
FONTOS

Pályázatok iránt érdeklődnek a gyulai cégek (VIDEO)

Az igény ebben az esetben várhatóan több lesz pusztába kiáltott szónál, legalábbis ezért dolgozik a helyi önkormányzat gazdaságfejlesztési csoportja. Kiss Csaba csoportvezető elmondta, kérdőíveiket elég nagy számban visszakapták, és mint kiderült, sokan várnak segítséget abban, hogy jobban megismerhessék a pályázati lehetőségeket. Ettől a vállalkozások azt remélik, pénz áll a házhoz.

Nem könnyű pusztán a statisztikák alapján képet adni a megyei, illetve a gyulai vállalkozások helyzetéről. Egyes felmérések szerint a megyében 30, mások szerint 21 ezer működő vállalkozás van. Gyulára és térségére jellemző, hogy nagyobb az egyéni vállalkozások száma, ám Kiss Csaba szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nagyobb a termelékenység is.

A gazdaságfejlesztési csoport 2013-ban többek között adózási, adó-tanácsadási, munkaügyi és marketing témákban tervez előadásokat, konzultációkat.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …