2024. március 29., péntek
FONTOS

Hétfőig kötik a munkaszerződéseket a húsipari dolgozókkal (VIDEO)

Daka Zsoltot, a Gyulahús Kft. ügyvezetőjét először arról kérdeztük, mi alapján választották, választják ki a 282 dolgozót. Kiemelte, mindenhol szeretnének tovább dolgozni. Ezzel együtt minden területet érint a létszámleépítés. A munkaszerződéseket péntek reggeltől kezdődően folyamatosan kötik. Ez a folyamat a nagy létszám miatt várhatóan hétfőn fejeződik be.

Péntek délután bizakodó volt a hangulat a szakszervezeti irodában. Nagy János frissen kapta meg a munkaszerződésé. Azt persze a dolgozók is látják, hogyha folytatódik a korábbi trend, és az új cég nem tud új piacokat szerezni, bajban lesznek. Nagy János is azt mondta, csak akkor lesz meg tartósan a munkahelyük, ha a cég jól teljesít, kelendőek lesznek a termékeik.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének helyi vezetője sikerként értékelte a történteket. Petrusán Györgyné kiemelte, bizalommal vannak az új cég iránt.

Mint arról a csütörtök esti Híradóban beszámoltunk, a városi képviselő-testület 698 millió forinttal emelte meg az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. törzstőkéjét. A cég vezetése az üzleti terv szerint az első évben 43 millió forintos eredménnyel számol.A termelést a hétfői előkészítő munka után várhatóan kedden kezdik meg.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …