2024. április 19., péntek
FONTOS

Miniszteri látogatás a gyulai húsüzemben (VIDEO)

Az üzemlátogatás előtti sajtótájékoztatón Görgényi Ernő gyulai polgármester emelte ki a kormányzati támogatás és az önkormányzati cég megalakulásának a jelentőségét. Mint mondta, egy húsz éve tartó, kedvezőtlen folyamat fordult meg.

Itt már az látszik, hogyan indult el újra az a gép, mely a páros gyulai kolbászt készíti. Fazekas Sándor arról beszélt, hogy a jelenleg kiaknázatlan orosz piac kitörési pontot jelenthet a Gyulahús Kft. számára.

A cég ügyvezetője, Daka Zsolt arról beszélt, hogy bár jelenleg a húskombinát piacainak csak 40 százalékán vannak jelen, a tárgyalások folynak, és ez az arány akár néhány héten belül 100 százalék lehet.

Budai Gyula államtitkár a gyulai termékek értékesítéséről azt mondta, a kereskedelmi partnerek elfogadták a korábbi feltételeket, hiszen a gyulai termékeket nem törölték az árulistákról, a szállítások a korábbiakhoz hasonló volumenben folytatódnak.

A gyulai húsipar szempontjából különösen jelentős kérdés a sertéságazat helyzete. Horváth István miniszteri megbízott abban bízik, 3-4 alatt 6 millió sertés lesz Magyarországon. Ez pedig elegendő, és jó minőségű alapanyagot biztosítana a hazai húsipari cégek számára.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …