2024. április 20., szombat
FONTOS

Molnár Lászlóné: 90 év vidámságban (VIDEO)

Marika néni az életet mindig vidáman próbálta felfogni, ami nagyon sok nehézségen át segítette. Molnár Lászlóné Dobozon született, szüleit korán elveszítette, ezért egy tanyára került libapásztornak, majd a városba szegődött el cselédként. Férjhez menetele után dolgozott a kórházban, a Fafémnél, a csecsemőotthonban és a vendéglátásban is. Mint mondta, sok szép és nehéz időszak is volt az életében, az egyik ilyen a háború volt, amit szerencsésen sikerült átvészelni.

Marika néni fiatalabb korában sokat és szívesen énekelt, még az Erkel kórusban is, és ez a szenvedélye a mai napig megmaradt.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …