2024. március 29., péntek
FONTOS

Stratégiai partnerségben a Békés Megyei Önkormányzat és a MOB

Az egyeztetésbe a felek bevonták Békéscsaba városát és a témában érintett középszintű sportágazati szervezeteket is.

A tervek szerint a megyei MOB iroda feladatai közé tartozna többek között a kiemelt sportesemények, konferenciák szervezésének segítése. A Szakszövetségekkel együttműködve megyei sportnap, para sportnap szervezése, versenyrendszerek működtetése és a versenyengedélyek kiadása. Javaslatot tesz a sport célú pályázatok megyében történő felosztására, de sportinformációs rendszert is működtet majd. Mint ahogy azt a tárgyalópartnerek leszögezték, a magyar sport működésének egyik elengedhetetlen feltétele a megyei verseny- és sport foglalkoztatási rendszer (diák, szabadidő utánpótlás-nevelés) fenntartásának biztosítása. E nélkül működésképtelenné válhat a magyar sport teljes rendszere. A feladatokat eddig ellátó ernyőszervezetek már 2012-ben is csak nehezen tudták biztosítani működésüket, ezért szükséges a MOB irányítása alatt és a megyei önkormányzatok stratégiai partnerségében a mostani átalakítás.

Az egyeztetésen a Békés Megyei Közgyűlés részéről Farkas Zoltán elnök és Kónya István alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság részéről Győrfi János a MOB munkatársa, Békéscsaba városa részéről Kiss Tibor alpolgármester és Szigeti Csaba sportcsoport vezető, az ernyőszervezetek részéről pedig Marik Lászlóné a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnöke illetve Csaszni László a Békés Megyei Diáksport Tanács elnöke vettek részt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …