2024. április 19., péntek
FONTOS

Harruckernes szalagavató (VIDEO)

Nemcsak a diákok, hanem a pedagógusok életében is igen fontos pillanat volt ez az ünnepség, hiszen a végzősök számára egy új életszakasz vette kezdetét. Ez érthető is, hiszen a gyerekek négy illetve öt évet töltöttek el az iskolában attól függően, hogy szakiskolai, illetve szakközépiskolai képzésben részesült. Tizenegy végzős osztály búcsúzott most, ebből három szakközépiskolai a többi nyolc pedig szakiskolai, akik közül vannak, akik még a hagyományos három éves képzésben vettek részt. Ahogy az intézmény vezetője Kovács Zsuzsanna köszöntője során fogalmazott, igazi mérföldkőhöz érkeztek a diákok.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …