2024. április 19., péntek
FONTOS

A kommunizmus áldozataira emlékeztek (VIDEO)

Beszédében dr. Szabó Ferenc történész is e gondolatok mentén haladt. Kitért a kommunizmus embertelenségére, történelmi tényekkel támasztva alá azokat. Hangsúlyozta, fel kell lépni az ilyen eszmék megerősödése ellen, és e szempontból nagy gondot kell fordítani a fiatalokra.

Szűkebb pátriánkban a kommunizmus kutatásának zászlóshajója a Békés Megyei Levéltár, melynek korábban Szabó Ferenc is igazgatója volt. A jelenlegi vezető, Erdész Ádám kiemelte, a források begyűjtése lényegében egy lezártnak mondható folyamat. A szervezet nem áll rosszul az anyag rendezése, és publikálás terén sem.

Beszédében Szabó Ferenc kitért arra, hogy nem véletlen, hogy a kommunizmus Európa fejlettebb felében nem tudott olyan gyorsan és hatékonyan hódító útra indulni. Ehhez 1917-ben kellettek a különleges oroszországi viszonyok.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …