2022. május 25., szerda
FONTOS

Újra fontos szerepben a megyei önkormányzatok (VIDEO)

Az elmúlt időszakban komoly küzdelem folyt azért, hogy a megyék újra fontos szerepet játszanak. Az ezért fellépő csoport egyik fontos alakja volt Farkas Zoltán, aki a 3Témában beszélt arról, hogy már látszik a fény az alagút végén.

Az elnök kiemelte, a megyék megfelelő, rangjukhoz méltó szerepet kapnak a 2014-20-ig tartó uniós pénzügyi ciklus során a források elosztására. Hangsúlyozta, a korábbi fejlesztések is fontosak voltak, azonban a gazdaság élénkítésével, a vállalkozások támogatásával zömmel adósak maradtak 2007- és 13 között.

Farkas Zoltán fontosnak nevezte az új pályázati rendszerrel kapcsolatban, hogy a kírások igazodjanak az igényekhez, és az ne fordítva legyen, mint korábban.

Beszélt a térségi sertéságazat megerősítésében és a biharugrai halastavakban rejlő lehetőségekről. Utóbbival kapcsolatban elmondta, akár csak az itt tenyésztett és feldolgozott halmennyiséggel meg lehet reformálni a hazai közétkeztetést, összhangban a mintamenza programmal.

Nézze meg ezt is:

Csempe helyett 155 millió forintot érő cipő Gyulánál

  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közúti ellenőrzésen 7040 pár hamis cipőt találtak egy …