2022. július 2., szombat
FONTOS

Telt ház a nyugdíjas taggyűlésen (VIDEO)

Százharminc tagot számlál jelenleg az egyesület, tíz klubot összefogva, amely a napokban hívta össze évértékelő közgyűlését a művelődési házban.

Az előző évben számos programot sikerült megvalósítani a szervezet berkein belül, a vezetőség bízik benne, hogy ez idén is így lesz. Az egyesület komoly segítséget kap a várostól és a gyűlésen megjelentek száma is azt mutatta, hogy valamelyest nőtt az érdeklődés irántuk.

Kovács Ernő elmondta, annak ellenére, hogy augusztusban és decemberben nem szerveznek eseményeket, a nyári szünet és a karácsonyi ünnepek miatt a maradék tíz hónap alatt így is több mint száz programot valósítanak meg a társszervezetekkel együtt.

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …