2022. július 3., vasárnap
FONTOS

Még tisztább víz kerül a pohárba (VIDEO)

Mint ismeretes, egy nettó 2 milliárd forintos pályázat segítségével, Elekkel közösen valósítja meg a fürdőváros az ivóvíz arzéntartalmának csökkentését. Uniós előírás ugyanis, hogy a tagországokban 10 mikrogramm/liter alá kell csökkenteni az ivóvíz arzéntartalmát.

Daróczi László szerint a Gyulán fogyasztott víz jó minőségű, nem ártalmas. Magyarország a tengeri halak fogyasztásában nem áll olyan előkelő helyen, mint a tengerparttal rendelkező országok, de így is ez a szám vonatkozik rá.

Daróczi László elmondta még, hogy a beruházás során egyetlen percig sem marad a város ivóvíz nélkül, ugyanis a régi és az új rendszer egymástól teljesen független. Jó esetben – próbaüzemmódban – már idén, rosszabb esetben pedig jövő tavasszal folyhat a csapokból az „új víz.”

Nézze meg ezt is:

Negyven fellépő áll a nézők elé Gyula közterületein

  Csütörtök este a Premier Művészeti Szakgimnázium békéscsabai növendékei adtak koncertet a Szent Miklós parkban. Ez …