2022. július 4., hétfő
FONTOS

Lelakatolt kerékpárt adott el egy férfi

Egy járókelő figyelt fel rá, és hívta a rendőrséget. Mikor a járőrök igazoltatták elmondta, hogy nem sokkal azelőtt találkozott egy ismerősével, aki ezer forintért kínálta neki a hátsó kerekénél lezárt biciklit. Ő megvette és hazafelé indult vele.

Az intézkedés közben odament a rendőrökhöz a kerékpár tulajdonosa, aki elmondta, hogy a háza elől vitték el a biciklit. Közben az is kiderült, hogy az igazoltatott férfi valójában nem vette, hanem ő maga lopta el a kétkerekűt. A kapitányság eljárást indított vele szemben, a kerékpárt pedig visszaadták a tulajdonosának.

Nézze meg ezt is:

Egy Gyulán történt lopás felderítéséhez kér segítséget a rendőrség.

  A Gyulai Rendőrkapitányság 04030/270/2022. bü. számon eljárást folytat egy Gyulán történt lopás ügyében. A …