2024. március 29., péntek
FONTOS

„Nyáron a nemzet színháza Gyula!” (VIDEO)

Magyarország első várszínházában az elmúlt ötven évben 450 drámát mutattak be, ebből 80 ősbemutatót. Szintén különlegesség, hogy társulata nincs a Gyulai Várszínháznak, eddig mégis 150 bemutatója volt. Nincs még egy olyan színház az országban, ahol – egyetlen kivétellel – valamennyi A nemzet színésze cím birtokosa fellépett.

Eldőlt, hogy a várszínház által kiírt drámapályázaton végül Zalán Tibor művét választotta legjobbnak a zsűri. Darabja, A fáklya kialszik augusztus 2-án lesz látható.

Idén is lesz Shakespeare Fesztivál, de a színház olyan történelmi darabokat is színpadra állít, mint Katona Bánk bánja vagy Madách Az ember tragédiája Vidnyánszky Attila rendezésében.

Miles Daviesnek állít emléket a teátrum a Miles Smiles nevű szupergroup meghívásával. A zenekarban olyan zenészek lépnek fel, mint Joey DeFrancesco, a világ legjobb orgonistája. Ezen túl a klasszikusok kedvelőinek is kedvez a színház.

A Gyulai Várszínház az egyetlen teátrum az országban, ahol Erkel valamennyi operája felcsendült már, idén a Hunyadi László lesz hallható.

Gedeon József igazgató a sajtótájékoztatón elmondta, hogy végignézve az idei programfüzeten kijelenthető, hogy nyáron a nemzet színháza Gyula.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …