2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulai kolbász kerülhet a mintamenza asztalára (VIDEO)

A cél mindhárom fél számára az, hogy a magyarországi közétkeztetésben résztvevő 800 ezer gyermek minél jobb és egészségesebb ételt kapjon. Ennek érdekében közös termékfejlesztésbe fognak.

A termékfejlesztés elsősorban a kolbászokat és a felvágottakat érintheti. Prohászka Béla szerint fontos, hogy a fiatalok egészséges ételekhez jussanak. A gyulai húsipari termékek kiválóak, de elmondása szerint egy-két szempontból finomítani kell rajtuk.

A mintamenza program első állomása Gyula volt. Görgényi Ernő polgármester felidézte, a kezdet egyáltalán nem volt könnyű, az idő azonban igazolta azt, hogy érdemes volt kiállni mellette.

A termékfejlesztés várhatóan egy-két héten belül megkezdődik. Ha minden a tervek szerint alakul, a gyulai kolbász és felvágott néhány hónapon belül akár a fél ország óvodás és iskolás gyermekeinek a tányérjában ott lehet.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …