2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Egy ügyvezető sem kapott prémiumot (VIDEO)

Mint ismeretes, a Kúria döntése értelmében a Gyulai Várfürdőnek 110 millió forintjába kerül a korábbi gazdasági vezető eltávolítása miatti per. Ebből az összegből bruttó 86 millió forint a korábbi vezetőé. A testület döntése értelmében, a bruttó 86 millió forint közel 70%-át, 60 millió forintot az önkormányzat áll, pontosabban a kötvény terhére ennyit utal át a fürdő számlájára. A szavazáson tartózkodtak a Gyulai Városbarátok Körének képviselői.

A példa nélküli, 110 millió forintos fizetési kötelezettség a vitán túl felháborodást is kiváltott. Többen egy bizottság felállítását javasolták, melynek feladata a történtek kivizsgálása lenne. Ahogy a polgármester fogalmazott: nem politikai parádéra van szükség, hanem egy szakmai alapú kivizsgálására.

Megtartották éves beszámolóikat az önkormányzati nonprofit kft.-k ügyvezetői. A beszámolók utáni üzleti tervekből kiderült, hogy a Gyulakonyha 416 millió, a Gyulasport 81, a Gyulai hírlap 61, míg a rendezvényszervező kft. 204 millió forint költséggel számol 2013-ban. Bár a kft. ügyvezetői teljesítették az üzleti tervekben vállaltakat, mégsem kaptak prémiumot. A testület tagjai ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetre hivatkoztak, amikor a nem gombot nyomták meg a prémiumra.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …