2022. június 30., csütörtök
FONTOS

Répaevő verseny húsvétkor (VIDEO)

Annak ellenére, hogy nem fogadta kegyeibe az időjárás a gyulai rendezvényszervező kft. által meghirdetett gyulai húsvétot, még így is jó néhány család döntött úgy, hogy kilátogat a várkertbe a hétvégén. Az eső miatt az egyik legnépszerűbb program, a tojáskereső verseny elmaradt, de az ügyességi játékok, mint például a répaevő verseny igen népszerű volt, így ezt három kategóriában hirdették meg.

A Körös Néptáncegyüttes fellépése mellett a jelmezverseny igen nagy népszerűségnek örvendett, és persze az ünnepkörhöz illő játékos megmozdulások is. A szervezők tehát megerősítették, bármilyen idő lesz jövő ilyenkor, ismét megtartják a programokat.

Nézze meg ezt is:

Idén is átadták a kitüntetéseket Semmelweis-nap alkalmából

  A Himnusz eléneklésével kezdődött a szerda délután a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában a …