2022. június 29., szerda
FONTOS

Új beruházásra készülnek az akadémián (VIDEO)

– Hamarosan megkezdődik egy nagyméretű, füves pálya építése. Ezzel egy időben kezdődhet egy kisméretű, műfüves és egy homokos játéktér kialakítása – mondta a Gyula Tv-nek Steigerwald Ernő, a létesítmény vezetője. Kiemelte, terveik szerint a következő hónapokban a kollégium felújítására is sor kerül.

Ez utóbbi, vagyis a kollégium felújítása egyelőre inkább remény, azonban az új pályák várhatóan már a tavasz végén, nyár elején szolgálhatják a felkészülést.

Az akadémia csapatai közül a 17-es és a 19-es korosztály a második vonalban az elsőségre hajt, különösen utóbbiaknak lesz nagyon nehéz dolguk. Az első vonalban szereplő 13-as korosztály tovább lépett az összecsiszolódás útján, és már nyertes mérkőzésük is van. A15-ös együttes játékosai pedig az éremért harcolnak.

A napokban a Grosics Akadémia 19-es korosztálya fontos mérkőzésen lépett pályára a Békéscsabai Előre ellen. A 1—1-el zárult. A csabaiak kapusa összeütközött egyik saját játékosával, és a földön maradt. Az eszméletét vesztő sportolót a hazaiak gyúrója, Erdélyi Lajos vette kezelésbe.

Az összecsapás végül egy-egyes döntetlennel zárult, nem kis részben a vendég kapus felépülés utáni, jó teljesítményének köszönhetően.

Nézze meg ezt is:

A nagy hőség miatt szinte folyamatosan locsolnak a közüzemi kft munkatársai

  Müller Cecília országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján június 27-től 30-ig az …